Beszélő zen

Napsi  2008.10.26. 17:03

Amióta a középkori kereskedelmi utakon megérkeztek az első hírek a keleti birodalmakról, a nyugati embert mindig is lenyűgözte ez a távoli, misztikusnak tűnő világ. A kezdeti felületes érdeklődést aztán néhány igazi fanatikus emelte komolyabb szintre( több magyar is).

Lefordítottak több klasszikus művet, például a Tao Te King-et vagy más buddhista szövegeket.

A modern ember itt szembesült először ezzel a számunkra teljesen új világszemlélettel.

A 20. században megkezdődött a keleti tanok második korszaka. Ekkor már az ember vallását nem az határozza meg, hogy hova született, ezért az emberek könnyebben fordultak egy új vallás felé. A modern, tudományos szemléletű világban már nincs helye vallásnak, viszont a kezdeti optimizmus után most egyre inkább úgy tűnik, hogy a nagy kérdésekre a tudomány sem fog abszolút választ adni .Ilyen helyzetben a tanok újra erőre kapnak, a könyvesboltok polcai megtelnek az asztrológiai, térrendezési, számmisztikai és keleti filozófiával foglalkozó könyvekkel. A zen alapvetően elutasítja a szöveges tanítást, és a tanítvány személyes tapasztalatait hangsúlyozza, mégis néhány rövid kis zen szöveg segíthet talán a legjobban a nyugati embernek abban, hogy közelebb jusson ehhez a rejtélyesnek tűnő tanításhoz.

A zen szövegek képregény formában is megjelentek, s így megtudta az ember, hogy a képregény nem csak zenekarokról, hétköznapi dolgokról, hanem vallásról is szólhatnak. ( A Buddha manga is ugyebár képregény formában íródott 1972 és 1983 között.)

 Én is , és gondolom ti is szívesebben ismerkedtek meg ezzel a tanítással, ha nem csak egy hosszan folyó szöveget, hanem aranyos rajzokat is láttok.

      A szerző, Tsai Chih Chung az egyik legismertebb keleti karikaturista. Tajvan szigetén született , első képsorait tizenhét évesen készítette. Nevét a klasszikus keleti irodalmat és filozófiát képregénybe átültető sorozatai tették ismertté, ezek egyik jeles képviselője a Beszélő zen kötet. Néhány kivétellel egy-egy oldalban mond el egy rövid történetet , amint állandó figurája, egy szerzetestanonc kísér. A történet végén megpróbálja rávezetni az olvasót, a történet megértésére. Az oldalak szélén a történet eredeti nyelven is szerepel, ez a kínaiul tudók , vagy tanulók számára fontos.

 A zen buddhizmus két fajtája japánul a szótó, és a rindzai zen.

A szótó zenben a megvilágosodást hosszú folyamatként képzelik el, a hétköznapi megélések tudatos megélését hangsúlyozzák. A szótó zen követője számára a gyakorlás már maga a megvilágosodás.

Ezzel szemben a rindzai zen a hirtelen megvilágosodást( szatorit ) állítja a középpontba: ez egyetlen pillanatba sűrített élmény , a feleszmélés sokszor egy teljesen hétköznapi dolog révén ugrik be , pl. egy kerítésnek csapódó kavics zajára. A rindzai zen a tanítvány feleszmélését kóanokkal próbálja előhozni. A kóan legtöbbször látszólag értelmetlen kérdés , pl. „Hogy szól a tenyér, ha tapsol?” , a mester akkor sem fogadja el a logikusnak tűnő válaszokat.

   Nagyon nehéz a kóan lényegét megfogalmazni. Arra próbája rávezetni a tanítványt, hogy szabaduljon meg az analitikus válaszkeresés módszerétől, ezért olyan feladvány elé állítja , amit így nem oldhat meg.

 A gyakorlónak teljes egészében a lényévé kell tennie a kóant, a kóannal kell kelnie és feküdnie , míg a megoldás egyszer csak ott áll előtte, teljesen nyilvánvalóan. Ez a válasz persze a külső szemlélőnek teljesen értelmetlennek tűnik, de erre kell a mester, aki felismeri és igazolja a tanítvány lelki teljesítményét.

   A legtöbb zen tantörténet ilyen kóan , vagy egy kóanhoz kapcsolódik , de emellett sokkal bővebb gyűjteményből is válogatnak . A kötet történetein is ez a sokszínűség tükröződik.

Van ebben tanmese, aminek értelme elsőre nyilvánvaló(nak tűnik) . Mások zavarosabbnak látszanak , és az olvasót kísérő szerzetesfigura sem old fel mindig minden kérdést, de ne adjuk fel az első próbálkozás után, könnyen fedezhetünk fel új jelentést egy olyan történetben is, amit már huszadszorra olvasunk. Tsai rajzaiban a szereplők megvalósítása közelebb áll az európai képregényekből ismert karikaturisztikus figurákhoz, pl. a jól ismert belga és francia sorozatokhoz. Mégis feltűnnek az ismerős és jellegzetes elemek, mint az izzadtságcseppek a szereplők feje körül, vagy a meglepett emberek látványos hanyatt esése.:) Viszont a szemléletmód teljesen keleti.

Tsai stílusa kiválóan adja vissza az eredeti történetek sokszor gúnyos , ironikus jellegét.

Ja és még valami.:)

A szatori nem természetfeletti élmény, hanem éppenséggel a tudat legtermészetesebb állapota. Bárki megtapasztalhatja, És képzeljétek valamennyien apró megvilágosodások sorozatát éljük meg életünk során , csak a legtöbben észre sem vesszük.

A buddhizmus célja,(mint a legtöbb vallás) az emberek szenvedésének csökkentése. Ha a könyvet elolvasva elgondolkodsz bizonyos dolgokon és kicsit jobban érzed magad, a mű már elérte célját.:D