Japánban a sintoizmus és a buddhizmus a két legelterjedtebb vallás. A lakosság kevesebb, mint fél százaléka valljamagát kereszténynek, a másvallásokhoz tartozó japánok száma általában ezrekben mérhetõ. Számunkra szokatlan módon az elõbb említett két vallás jól megfér egymással, az emberek túlnyomó többsége mindkettõt magáénak vallja. Errõl - és sokminden másról Hajime Hirooka, Kiotó egyik leghíresebb idegenvezetõje mesélt. Kommentár és módosítás nélkül következzenek az õ szavai:

- Ha megkérdezel egy japán embert arról, hogy õ buddhista-e, azt tapasztalod, hogy a válaszadó nem lesz biztos a dolgában. Az életben sintóisták vagyunk, és csak halálunkkal válunk buddhistákká. Esküvõi szertartásunk sintó szerzetes elõtt zajlik. Az újszülötteket sintó szerezeteshez visszük, újévkor sintó szentélyt látogatunk meg. Minden sintó szentély más és más feladatot lát el: van, amelyik jó üzletmenetet biztosít, van, amelyik segít új társat találnunk, van, amelyik a bõséges gyermekáldásról gondoskodik; van, amelyik betegségtõl véd - egyszóval rengeteg féle sintó szentély létezik, mind más "feladattal". Halálunk után azonban a szertartást már buddhista szerzetes végzi. A buddhista papok fõ feladata a halottakkal való törõdés. A szertartások azonban nem a templomban zajlanak, hanem az otthonunkban. Minden hagyományos japán otthonnak saját oltára van. Ez az oltár valaha nagyméretû volt, manapság már sokkal kisebbel is beérjük. Ezeknél az oltároknál magunk is elvégezhetünk bizonyos szertartásokat.

A templomok gyakran nem is nyilvános helyek, inkább a szerzetesek otthonaként szolgálnak. Sok japán soha életében nem megy el a templomba. Elõfordul, hogy egy családtag elvesztésekor nem is tudják, melyik templomhoz is tartoznak valójában. Ilyenkor is a szerzetes jön házhoz és elvégzi a szertartást. Ez a hagyományos japán buddhista templomokra igaz. A kiotói Higashi honganji templomhoz mintegy tízezer másik templom tartozik. Ez természetesen nem jelenti az összes japán templomot. Az országban sok más, ehhez hasonló nagyságú fõtemplom található.

Maga a buddhizmus Indiából származik. Az indiai buddhizmus eredeti formájában nem ért el Japánba. Az eredeti indiai buddhizmus ma már Indiában sem lelhetõ fel, mindössze Tájföldön, Srí Lankán és néhány más országban található meg nyomokban. Az eredeti buddhista tanok meglehetõsen egyszerûek. A kínaiak voltak azok, akik továbbfejlesztették, és ez a továbbfejlesztett buddhizmus érkezett meg Japánba. Egyes tanítások talán már Kínában sem élnek, de megtalálhatóak a japán buddhizmusban. A buddhizmus Japánban kezdetben a felsõbb osztályok vallása volt, és mintegy nyolcszáz éve terjedt el a népesség szélesebb köreiben. Mivel a kínai buddhizmus meglehetõsen magas filozófiai tartalommal bírt, sok japán szerzetes próbálta közérthetõbbé, praktikusabbá, gyakorlatiasabbá tenni. A Higashi Honganji templomot például egy Sinran néven ismert szerzetes alapította. Õ az egyik legradikálisabb szerzetes volt. Azt tanította, hogy Amida Buddha nem szab feltételeket, hanem mindenkit egyformán a paradicsomba juttat halála után. Meg volt gyõzõdve arról, hogy elveszíti a munkáját, ugyanis a papokra nincs szüksége az embereknek. Õ volt az elsõ buddhista pap, aki megnõsült. Ma már számtalan családos buddhista szerzetes él Japánszerte. Sinran leszármazottai egyébként a mai napig e templomban szolgálnak - immár 25 nemzedék óta.

Kezdetben e tanok nem voltak túl népszerûek. Sinrant még Kiotóból is kitiltották. Õ erre a rizstermesztõk között kezdte el hirdetni tanait. Mintegy ötszáz éve ez a vallás már igen erõssé vált. Mikor a keresztény portugálok megjelentek a japán partoknál, a többi országgal ellentétben nálunk nem tudott gyökeret verni. Mikor a hittérítõk megjelentek Japánban, sokakat elriasztott az, hogy ellentétben korábbi vallásukkal a keresztények istene feltételekhez köti a paradicsomba jutást.

A templom jelenlegi fõpapja és a császár unokatestvérek. Négyszáz évvel ezelõtt a templomtól nem messze épült egy másik is, melyet ma ugyanaz a család vezet, mint ezt. A másik templom neve is igen hasonló a Higahsi Honganjiéhoz: Nishi Honganjinak hívják. A Nishi Honganjihoz további tízezer kisebb templom tartozik. Japánban összesen mintegy hetven ezekhez hasonló fõtemplom található. Négyszáz évvel ezelõtt az akkori sógun azért alapította meg a másik, "konkurrens" templomot, mert így kívánta elkerülni, hogy a templom túlságosan nagy befolyásra tegyen szert. A két templom tanításai között nincs semmi különbség, a szétválásnak kizárólag  politikai okai voltak.

Japánban az elhunytakat hamvasztják. Gyakran látni a templomokban szerzeteseket, akik az apró fadobozokat viszik a kezükben. Néhányan ugyanis a hamvak egy részét egy kis fadobozkában elhozzák a templomba, ahol egy szobor vagy nagy kõ alá helyezik õket. Itt a templomban sokezer ember hamvai keverednek a központi szobor alatti üregben. A buddhista temetõkben egy sírkõ egy egész családhoz tartozik, az alatta nyugvó családtagok nevét a falécek feliratai örökítik meg.

Kiotóban készítik a vallási kegytárgyak túlnyomó többségét. Ezt a munkát általában nõk végzik, akik így alacsony bérért ugyan, ám mégis rendszeres munkához jutnak. Ezek az asszonyok füstölõket, legyezõket készítenek és egyéb, kézi munkát igénylõ munkát végeznek. A munka minõségét megõrzendõ nem teljesítmény után kapják a fizetésüket, hanem havi fix bérért dolgoznak. További érdekesség, hogy e fizetés éveken át nõ, ám egy bizonyos idõ elteltével újra csökkenni kezd. Egyes kiotói utcákban évszázadok óta ugyanazok a kereskedõcsaládok élnek és árulják portékáikat. Sok utcában tûzálló épületeket találunk, ahol a kereskedõk a gyakori tûzvészek elõl védték értékes tárgyaikat.

A legyezõket gyakran a boltok hátsó részében lévõ mûhelyben készítik, kizárólag kézimunkával. A legyezõk ára igen változatos, ezer Forinttól egészen többszázezerig terjedhet. Az ilyen mûhelyekben általában pályakezdõ fiatalok, illetve nyugdíjasok dolgoznak, akik így kívánják kiegészíteni jövedelmüket.

A híres kézi festésû porcelánedényeket is az ehhez hasonló mûhelyekben készítik évszázadok óta. A technológia alig változott, eltekintve a kiégetés módjától, mely ma már a sokkal kevésbé tûzveszélyes villanykemencékben történik.

A Higashi honganji templom fõpapja egy idõ után visszavonul hivatásából és a Shóseien kertben lévõ épületbe költözik. Itt él haláláig. A kert a 17. században készült, a kor stílusában. Tokugava sógun hatalomra jutása után rengeteg ehhez hasonló kert épült a hatalmi centrumokat jelentõ templomok és kastélyok közelében. Találkozókat, ünnepségeket rendeztek bennük. Ennek megfelelõen a kertek tele vannak hidakkal, apró, rejtett ösvényekkel, pihenõkkel. A kertbõl természetesen nem hiányozhat a teaszertartás épülete sem. Japánban szinte minden szabadtéri vízben - így itt, a kertben is - halak nyüzsögnek.

Térjünk most vissza a valláshoz. A sintoizmus a mi eredeti vallásunk. E vallásnak nincs szent könyve, szobra, nincs alapítója, eleinte még épület sem tartozott a szertartásokhoz. A szent helyek jelölése mindössze egy kötéllel történt. Kiválasztottunk egy kis területet, kötéllel körbekerítettük, és máris kész volt a szent hely, melyet mindenki tiszteletben tartott.

Az ilyen helyeken isten helyett inkább szellemek lakoznak: a hegy szelleme, egy öreg fáé, de akár egy emberé is lehet. E szentély, vagyis temangú védõszelleme egy régen élt ember. Az ima elmondása elõtt a hívek pénzadományt dobnak a gyûjtõbe, majd valamilyen módon felhívják magukra a hely szellemének - kamijának - figyelmét. Erre szolgál a két kimért taps, illetve az ilyen helyeken megtalálható kis harang vagy csengõ. Mikor a kami alszik, nincs ereje. Mielõtt elmondjuk kívánságunk, valahogy fel kell õt ébresztenünk. Ez a már említett módokon túl akár egy dal eléneklésével, tánccal, sõt, szaké ivásával is történhet. Amikor tehát a kami mozog, nagyobb ereje van - a sintoizmus rém egyszerû vallás... A szentélyben élõ szerzetes otthonában a kíváncsi látogatók felpróbálhatnak néhány kimonót, sõt, egy pohár zöld teát is kaphatnak. Én, Tinával már ittam igazi japán zöldteát és nagyon finomnak találtuk.A kimonók ára a nagyon drága és a megfizethetetlen között mozog. Az akciós kimonók "mindössze" hat-nyolcszázezer Forintba kerülnek. A szentély nemcsak saját maga, hanem a közlekedési balesetekben megárvult gyerekek számára is gyûjti az adományokat.

A sintó szentélyek elõtt gyakran látunk színes lámpákat, melyeken különbözõ feliratok olvashatóak. Ilyen lámpákat azok akaszthatnak a szentély falára, akik egy adott mértékû adománnyal segítik a szentély mûködését.