Basó

Fehér krizantém.
Törékeny testét nem éri 
szemernyi por sem.

Ősznek utóján
Ki is az, ki mellettem él,
s jó-e most neki?

Issza 

Azzal hogy vagyok,
Már jelen vagyok
ebben a hóesésben.

A föld bogaraitól
kértem szállást
– úgy aludtam.

Cseresznyevirágok?
No ne! Errefelé
még a fű is virágzik.

Az első kabóca.
Kegyetlen az élet,
jaj, de kegyetlen.

Mikor a szilvafa
virágzik, a pokol tüze
megdermed.

A lótuszvirágokat
a sáros földbe szántják.
Micsoda világ ez?

Hemzsegő legyek,
mi után kutattok
e ráncos kezeken.

Harmatcseppek –
csillog a pokolnak
ezernyi magva.

Egy paraszt
retekkel a kezében
mutatja az utat.

Ha majd a hosszú útra kelek
vigyázd a síromat jól
te kis tücsök.

Bambusz közt bolyongok –
de mikor felsüt a hold
otthonra lelek.

Fénybogár, te első,
ne húzódj vissza,
én vagyok, barátod, Issa.

Igencsak jó világ:
harmat csöpög
egy csepp két csepp.

Sose feledd.
Poklokon lépdelünk
s a virágokra nézünk szüntelen.

Ahol emberek élnek
megtalálni ott a legyeket
s meg a buddhákat is.

Komiszul bántak énvelem,
csak bolhám van és legyem
– lezárul az este.

Varjú billeg
a csupasz földeken –
ki tudja, talán műveli.

Mindent mindent
túlélek –
megdermed a lélek.