Kobajasi Fumio

SÖTÉTLŐ NÉMA FÁK

Sötétlő néma fák
már árnyéktalan lombja
hozza az éjszakát.

Fürge patak csobogja
hegyek közt kanyarogva
szüntelenül, dalát.

A téli nagy hidegben
lovam leheletétől
kellett felmelegednem.

Gesztenye hullt a földre,
a postás lehajol, hogy
a táskájába tömje.

JAPÁN NYÁRI VERSEK

Nyár a hegyekben,
csalogány szól, fácán, kakukk.
A boldogságom végtelen.

Köröttem csend és béke.
Gesztenyefa levele hull alá
a folyó áttetsző vizére.

Nyári hegyek ölén
nagy robajjal halnak a fák.
Messzi visszhangja kél.

Szeretem a hegyormokat
nézni; fekszem a nyári hűs
illatos fák alatt.

Lovam csendben pihen.
Én önmagamat látom
a táj mezőiben.

JAPÁN ŐSZI VERSEK

Szegény csillagok!
Nem látszanak az égen,
oly fényes ma a Hold!

Éj van, illatozó.
A Hold is mintha szenderegne,
oly áttetsző a tó.

Sír a fiam, nyaggat;
adjam neki az égről
a nagy labdát - a Holdat.

Hallom az érett gesztenyék
hogy huppannak a földre.
De a Hold nem ment még le...

Szülőföldem, falum
kicsiny világ, de itthon
saját kertem virul.

Szép a világ megint.
A fecskék csicseregnek,
és fenn - sólyom kering.

Feledni a hőséget,
a Fudzsit rajzolom,
hisz az - hóval fedett.

Ragyog a telihold,
a nyírfa árnya mégse látszik;
kertem ködbe borult.